Dávid Ilona

vezérigazgató

Vállalatvezetői szemléletmódomat 2010-től a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.-nél elnök-vezérigazgatói státuszom alapozta meg. Elnöki státuszom 2021 novemberében járt le.

  1. májusától 2018. augusztusáig voltam a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a vasúttársaság első női vezetője.

2017-ben a Stratégiai- és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségének (Stratosz) társelnökévé és a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. felügyelő-, valamint audit bizottságainak tagjává választottak.

A kötöttpályás közlekedésben véghez vitt nemzetgazdasági stratégiai célok elérését követően, neveztek ki a VOLÁNBUSZ Zrt. elnök- vezérigazgatójának, amely Társaság 2019. október 1-től végzi a helyközi autóbuszos közösségi személyszállítást, a hat regionális közlekedési központ egyesülésével.

  1. novembertől a HUNGAST Csoport irányítását végző GVC GROUP (George’s Venture Capital Zrt.) vezérigazgatója vagyok. Megbízatásomat a cégcsoport szervezeti átstrukturálására, növekedési stratégiájának kialakítására és árbevételének erősítésére kaptam. A GVC GROUP élén mátrix szakmai irányítást kialakítva felelek az étkeztetési, élelmiszergyártási, agrár, start-up, sport és egyéb üzletágak tevékenységeinek és irányítási rendszereinek összehangolásáért.
  2. augusztus 1-től a Dunaújvárosi Egyetem Közhasznúsági Felügyelőbizottság tagja vagyok.

Díjaim, elismeréseim

 

2013-ban Golden Chariot (Arany Fogat) díj,

2014-ben Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat,

2015-ben „Köz Szolgálatáért Érdemjel” arany fokozat,

2017-ben Logisztikai Érdemrend,

2020-ban Lánczy Leó-díj,

2017-ben és 2018-ban a Forbes őt választotta a legbefolyásosabb magyar nőnek az üzleti életben. Ezt követően 2019-ben, 2020-ban a Forbes-lista második helyén, 2021-ben 10. helyén végzett.

Társadalmi szerepvállalásaim

 

A Vasutas és Közlekedési dolgozók Önkéntes Nyugdíjpénztár Igazgatóságának elnöke.

A NŐK MAGYARORSZÁGÉRT Klub alapító tagja

A Magyar Síszövetség alelnöke

A Menedzserek Országos Szövetsége kampányainak résztvevője

HBSL menedzsment programjában mentor

„A mindenkori munkámat a hivatásomnak tekintem, amelyben fontos szerepet játszik a csapat, akikkel együtt dolgozom. Jelenlegi feladatkörömben együtt van jelen a vállalatirányítás mellett a brandépítés, piaci pozíció erősítése, a digitalizáció és az innováció, minden területen. Azt vallom, hogy alázatosnak kell lenni a munkához, de határozott véleményt kell képviselni.”